2010. július havi archívum

A kerek

2010. július 31. szombat

a szép kerek nap, ahogy úsz, ahogy söpröget, ahogy a haját nyírják, ahogy módosít a fejében lévő tudaton - azt teszi szinte mindig - ahogy rájön úszás közben hogy most él és söprögetés közben a zsinagóga előtt hogy ez azt is jelenti hogy amíg él addig az a végtelen a végtelen idő azaz az örökkévaló vagyis miden ami él amíg él az örökkévalóban van és halottnak is örökkévaló lesz az övé és alszik kicsit délután és biciklizik az esőben aztán megír három jelentést három színházi előadásról jelent az NKA-nak hihi mintha a színházról lehetne írni - lehet - aztán este lesz aztán este van aztán este volt aztán alszik és álmodik minden éjjel valahogy benne van az álomban és viszont benne az álom hogy él hogy él hogy él.

A szocio

2010. július 30. péntek

fekszik az utcán feketében
arca fekete
lóg le a lába
fekete kefe
ballonja fekete
mikor a motoros mentős
fölkelti kiabál
borát ellopták
legjobb barát
ellopták a nőnek a borát
ahova megy
oda
oda visz a halált
halálát
halálunk
a részeg hajléktalan
a cigány
a nő
méltósága az Andrássyn egyre
nő.
mégis.
nő.

A szántás

2010. július 28. szerda

nem feltétlenül a kéregben.

nem is a felszínen.

vagy a szürkeállományban.

talán ott sem.

inkább valamely köztes térben.

ami lehet, hogy alszik.

hogy most ébred föl.

közvetlen összeköttetésben a gyomorral.

és a végtagokkal.

mégis fejben.

fejben dől el.

dől le.

vagy emelkedik a bálvány.

A vége

2010. július 25. vasárnap

ma bezár a Tolnai

de vannak még tollai

és festéke színes

nyelve érdes

szavai papírra vetve

mint égi kerevetre

ahonnan fekve hanyatt

olvasható a szó

amit aztán valaki visszaszór

a porba

így lesz megint alatt

ami megjárta a magast

A valami

2010. július 24. szombat

például: fény, az alagút egén.