következésképpen, minden, ami nem úgy lesz, ahogy elterveztük, az másként lesz, akadnak, akik sokat adnak arra, hogy azt is megtervezzék, ami másként lesz, mindazonáltal ők sem készülhetnek föl arra, ami minden tervükhöz képest, mégis másként alakul, mondhatnánk, hogy a labda mindenkinek gömbölyű, ám mit mondjunk a színpad esetében, a deszka mindenkinek a világot jelenti?

a lilák - mondotta volt az igazgatóúr, amire nem kezdtem azzal, hogy  holtsápadt itt minden, ahol beszélünk, az igazgatóielőszoba, az igazgatóititkárnő és az ügyvezetőigazgatóúr színe előtt, sőt, nagyon is benne valamiben, aminek színei nem oly egyértelműek, mint a lilák színe.

tehát adva lennének a lilák, és minden más, ami a liláknál érthetőbb, egyszerűbb, átláthatóbb, szórakoztatóbb, népszerűbb, vagyis a fizető közönség által is támogatott színház.

jajistenem nemakarom újraújrakezdeni ennyiévesfejjel!

hogy, ami nem az - elsőre -, aminek látszik, az még nem a lila.

hogy vannak finom fodrok és bugyrok a kulturális ruházatban, ékszerek és smink, hullámok és redők, amelyeket nem az úriszabók, hanem a kisinasok és a vadak gyártanak le, leginkább öntestüket simogatandó.

de öntestek vagyunk mi mind!

legyen tógánk mégoly egyen.

tangánk intim különösség.

szerelmi álca.

a csábítás maszkja.

oké, esztétikai nemiszerveinket, melyek a jövőt hivatottak döfödni és befogadni, hogy valami nemvolt születhessen, oké, ne támogassa azt az okos nép még okosabb gyülekezete, és az onnan áradó kilehellés, a dolgozó nép véréből és verejtékéből.

leszen majd pincegádor és pallás, hol a szó színpadra lép, persze, hát szokott volt lenni.

a pénz nem minden - hogy Darvasit idézzem az Argentínából.

s, ha a vidékiigazgatóuraknak minden pénzt megér, hogy köreiket ne zavarja az idomtalan amatőrök színházszexualitása, ám húzzanak magukra vedért, ott, ahol ők jönnek elő kivált művészi gerjedelmük okán, néhanap.

virágozzék egy virág!

lilámat majd másutt verem, csak halljék messzi, a csattogás!